A Bauhaus és az ipari formatervezés
Walter Gropius német építész 1919-ben Weimarban alapította Bauhaus iskoláját, a 20. század egyik jelentős alkotóműhelyét. Erősödő nemzeti szocialista nyomásra először Dessauba, majd 1932-ben Ludwig Mies van der Rohe építész vezetésével Berlinbe települt át az intézmény.
A Gestapo 1933 júliusában számolta fel végleg németországi működését. Később a tengerentúlon New Bauhaus néven folytatódott az oktatás.
A Bauhaus szellemében működő műhely a korabeli képzőművészeti akadémia és az iparművészeti iskola egyesüléséből jött létre és arra volt hivatva, hogy áthidalja a szakadékot a művészet és ipar, a művészet és technika között, valamint új módszerrel tekintett a formaképzés problémáira is.
Főként építészettel foglalkoztak, de helyet kapott a kézművesség, a tipográfia, a dizájn és a színház is. Olyan, a művészet iránt fogékony, problémákra érzékeny, széles látókörű és képzett magyar mesterek is oktattak az intézményben, mint Moholy-Nagy László vagy Breuer Marcell.
Walter Gropius, a stílus atyja 1922-23-ban hozta létre az ipari formatervezés egyik első függő lámpáját a weimari iskola igazgatói szobájába. Két évvel később, 1925-ben a német Max Krajewski ugyanebben a szellemben tervezett világítást.
Ebben az időszakban a Bauhaus új irányt vett: a művészet és kézművesség egyesítésével, sikerrel hozta létre a művészet és technológia ötvözetét. Az iskola kezdetektől fogva termékeny volt, a kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt is rákényszerült, hogy a többi intézménytől eltérő művészetet oktasson.
Új formákkal dolgoztak és az iparra kezdtek koncentrálni. Moholy-Nagy László - aki a távozó Johannes Itten helyére került az iskolába - kurzusain megtanította többek között, hogy miként lehet háromdimenziós tárgyakat felépíteni üvegből, műanyagból, fából vagy fémből
asszimmetrikus helyzetben. Moholy-Nagy mellett olyan neves művészek tanítottak mint Paul Klee vagy Kandinszkij festőművészek.
A magyar tervező tanítványa volt mások mellett Wilhelm Wagenfeld is, aki mindössze 24 évesen Carl Jakob Juckerrel közösen tervezte legendás (ME1) asztali lámpa-modelljét 1923 és 1924 között. De még ma is gyártanak belőle az eredeti szabvány alapján, eredeti alapanyagok felhasználásával, számozott példányban.
Ez a darab ékes példája a Bauhaus funkcionalizmusról alkotott hitvallásának, miszerint minőségi, szabványosított árut lehet tömegtermelésre gyártani.
A lámpa egyszerűségével: a lámpaernyővel, lekerekített opálos üveggel, hengeres üveg lábakkal, kör alakú alappal, legyen az üvegből (ME1) vagy fémből (ME2), ötvözi az eleganciát és a mindennapi formák letisztultságát.
Ezen túl, az ipari lámpatestek prototípusaként ez a kreáció mutatta meg elsőként a művészet és technológia találkozását, a műhely filozófiájának lényegét. Ugyancsak a Bauhaus egyszerűségét adja vissza az ipari formatervezés úttörőjének, Wagenfeldnek az 1926-os M4 elnevezésű függőlámpája is.
Munkahelyek világítására tervezte Kurt Fischer a Midgard nevű fénytestet, amely rendkívül praktikus, mivel a fényszöget, mechanikus karjának köszönhetően, többféleképpen lehet állítani. Előszeretettel használták a Bauhaus műhelyekben is, hiszen úgy gondolták, hogy megfelelő fény mellett jobban megy a tervezés.
